Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aquathlon Budapest Bajnokság

Zöldül a falevél, gyorsul a tánc. No persze, kinek érkezése van, és legalább annyira érzi a ritmust, mint szamba táncos a tengerparti fesztiválon. Nem azért edzettük magunkat éjt nappallá téve már-már agyon, hogy rejtve maradjon megszerzett tudásunk. Versenyre kelni, szállni magasan, hol a dicsőség fényei gyúlnak, uszodától innen, kéklő hegyeken túl, tűzön vízen át! Kb.
A nemrég lezajlott háziversenyünk megadta az alaphangot, a téli álom véget ért, s miként a természet ölti magára vidám színeit, úgy nyílnak pompái kedvünk örömének is. Ez egy játék, amiben mindenki nevet a végén, legyőzött a távolság marad, és hiába gyúr ellenünk, mert velünk szemben csak rövidebbet húzhat.
Kihívás lenne az alábbi kiírás? Legyen! Ahol víz fakad, futópálya kanyarog, ott a mi éltető elemünk forrása is egyben. Egy aquathlon verseny lehetőségét kínálom  ezúttal, egy újabb győzelem ízével megrakott tálcán, ha éhes vagy rá, (v)egyél belőle. Jelentkezz nálam, vagy Csilla néninél a kiírásban szereplő időpontig!
Tudnivalókról  
ITT  olvashatsz.
A háziversenyek sorozata  folytatódik, a legközelebbi március 7-én, pénteken, az elsőhöz hasonlóan kerül be a "Micsoda egy verseny a javából" íratlan, de annál vastagabb krónikái közé.
Zárójeles megjegyzés: Tavaszi edzőtábor körvonalai rajzolódnak, uszodától innen, kéklő hegyeken túl...

Mondtam, hogy kék

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Budapest Anyácska utca

(Véberék, 2014.02.20 09:17)

Szia Gyula reggel beszéltem a Csillával említette hogy a Cintia Bogyi páros esetleg felnevezi ha kérhetném persze csak a saját nevünkben(Cintia) maradjunk a saját korosztálynál ha egyetértesz itt ugye 200 méter az úszás 2000 méter a futás ez pont a Cintia távja üdv Jani U:I: Csilla is mondta hogy vacillál talán ha megtámogatnád efelé de nyilván te jobban tudod mi a jó a lányomnak mint én ez csak a saját véleményem

Re: Budapest Anyácska utca

(Gyula bá, 2014.02.20 09:25)

ááá Nem adom! Naná, hogy saját korosztály :)

mini csapat

(M. Eszter, 2014.02.18 19:25)

Jó lenne ha indulhatna egy mini lány csapat: Durkó Mária (Györgyi nénihez jár)+Dorka+Emma...

Budapest Anyácska utca

(Véberék, 2014.02.13 13:56)

Köszi Gyula hogy átküldted az infót jó lenne egy KSI minicsapattal részt venni a táv a mi esetünkben ugyan az mint 2013-ban szeretnénk ha csapatot szerveznél részünkről a részvétel rendben van üdv

Re: Budapest Anyácska utca

(Gyula bá, 2014.02.13 19:36)

Rajtam nem múlik. Bár csapatban az "abszolút értékelés" nem igazán tudom, mi fán terem...:)

Re: Re: Budapest Anyácska utca

(Novákné, 2014.02.14 19:27)

Az abszolut azt jelenti, hogy a vidékieket (pl. Veresi triatlon) is figyelembe veszik....

Re: Re: Re: Budapest Anyácska utca

(Véberék, 2014.02.18 11:09)

Üdvözlöm!
Csapatverseny:
Minden korcsoportban nemenként 3 fő tesz ki egy csapatot.
Ica (A szervezők válasza e-mailemre)