Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balatonszemes 2018 - Beszámoló

Hajnalban, ébresztő előtt és néhányszor még, meglógtam tőlük, hogy pár percre egyedül lehessek a parton. Hát… talán jobb, ha meg se próbálom leírni, túlságosan mély, aztán a végén még együtt fuldokolnátok velem a habokban. Elég legyen annyi - kevés hozzáfogható létezhet a világban, ami megindít az emberben valami csodát, hátán odarepülhetsz, ahová csak szeretnéd… múltba, jövőbe, képzelt helyekre…

Balaton! Ráadásul Szemes. Különlegességét nem is a város adja önmagában, hanem az ideköthető élmények, immáron második éve. Az idei is szolgáltatott emléklapra kínálkozó rajzolt képeket, köztük mosolyogni való színeset, plafonon táncoló őrületet, pokoli kínokat, (nekem is megvolt lellétől hazafelé) no meg könnyeket, arcon legördülőt, csendben befelé csordulót. Kiállítás Képei. Műértők arcáról olvasható döbbenet, manapság ezek mennek.

Csapatok választása létkérdés. Ezen áll, vagy bukik a győzelmi mámor. A neveikkel kapcsolatban, csak hosszas tipródás után sikerült dűlőre jutni, végül a Balatonban sodródó ezt azt amazt fogadtuk el befutónak, így lett: Matrac - Vitorla - Úszógumi, valamint a mindenki által kedvelt Döglött Hal. A ki-hova keltette feszültség oldására, kihasználva a széljárást, szélnek eresztettem a sereget, erre nyilván örömében, a büfé felé fújta valamennyit. Figyu! Az asztalról lelógó órnyási sajtos tejfölös, hogyan képes elférni benned, ha? Az összes fizikai törvényt újra kell értelmezni…
Egységes csapatszellem. Mindig erről álmodtam. Ilyen megható, egyöntetű könyörgést „menjünk úúúszniii légyszi-légyszi” - mit tehettem volna? Irány az uszoda! (aztán a vízben kiderül, nem vagyok angolna) stb…

„kibelezett kőbányák üregében…” - lehet hasonló látvány. Pedig szépek voltak a szobák, de beköltöztünk. A zsufi nem a te hibád, (sok jó gyerek kis helyen se fér el) mondtam volna, betelt szevasz? Ám a csokipapír, üres flakonok, szerte cuccok, már igen. Viszont a képeken látható dizájn szoba, az ott van, ahol a szépség lakozik. Bizony!

Lelle szemeshez képest nincs a térképen, én mondom. Három olyan szakasz van benne, amihez távcső is hiábavaló. Odáig futni, meg vissza ááá, csak tudnám ki az hülye aki kitalálta. Mindegy. Megvolt. Élünk. A másik irány elmaradt, esőnapot tartottunk, bár az ebből fakadó hiányérzet, azóta sem hagy nyugodni…

Versenyek egyéni, csapat, földön vízen táncteremben amőbák között, nappal és éjszaka, szellemi, fizikai, hogy jegyzetelni is tereh! Döglött Halak nyerte nagy fölénnyel a sorozatot, Matrac lett a tökutolsó. A második harmadik helyre érkezett óvás miatt, holtversenyt hirdetek utólag, nem kizárt az összegabalyodás ténye, szóval kedves Vitorlások, Úszógumik, legyetek egál a dobogó második fokán.  

A hagymával szinte tele bogrács, az asztalon tornyosuló krumplihegyek látványa, már-már kételyeket támasztott, de alig három órával később, mondhatni pikk-pakk, paprikás krumpli került terítékre. A megmaradt alapanyagot, ízléses zsákokba csomagolva, éhezőknek ajánljuk szeretettel…

Szásenka, magyarul Bubu. Ukrán kiscsákó, a tábor hőse. Egyetlen szót sem értett, csak nézett komoly tekintettel, úszott szaladt, amerre a bátyja húzta. Az eredményhirdetésen, különdíjként kapott csokit és a csapat üdvrivalgását értetlenül fogadta ugyan, arcán mégis megjelent egy halvány mosoly. Győzelem!

Szófogadás. Önkontroll. Tisztelet. Ezeknek kéne utánanézni, hátha jelentenek valamit nektek is. Mert a vidámság és az őrület, nem megfelelői egymásnak… a hová legyek örömömben túlzásainak levezetésére a hajtás a legjobb módszer. Próbáld ki, abból baj nem lehet. A jó élmények többen voltak, ezek mindig megmaradnak… csak a szépre, fuss el véle!

Emlékhely

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.