Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eladó. Fű és más portékák

Nem tudom hány kiló a gazdasági helyzet, de jó nehéz, annyi szent. Hogy ebből mennyit bírunk el és meddig, arra választ találni nem próbálkoznék, bár nagy kereső hírében állok. Az igazat megvallva a talált tárgyak osztályom kong az ürességtől.
Nos, a helyzet az, hogy januártól nyolcezer forintra emelkedik a tagdíj. (szép kis újévi köszöntő) Mindezért cserébe apró kis darabkákat lehet nyerni. Egyikre az van írva erő, másikra egészség, a többségére talán semmi, egyszerű bűvös kis kockák, amik valamitől eggyé válnak és épületes hatásaik csak később mutatkoznak. (ilyen volt, ilyen lett…) Nehéz úgy beszélni a sportról, hogy ne tűnjön hazabeszélésnek, ám szerintem győzködni se kell senkit, miért jó és szép. Mint felhőn a bárány. Öttusa vagy más, velünk vagy máshol, de sportoljon a gyerek, (míg) szépen mondom!

Józsi bácsi a piacon. Tessék tessék! Friss ropogós, most kaszáltam, szinte a suhogás is hallik még. Eladó. Könnyű a cukornak, azt veszik, az én portékám az öttusa. Sokáig kell rágni, de kevésbé hizlal és nekem például édes is. Szegény Józsi bá pedig úgy került a történetbe, hogy a kaszált fűfélék, és az öttusa, közeli rokonságban vannak vevőkör tekintetében. A magam részéről adom szívesen, amíg a készletem kitart… tessék-tessék!?

Kitartás a ti részetekről is fontos, kedves szülők és gyerekek. Ehhez kívánok sok szerencsét! Belépni abba a mezőbe, minek  jutalma csak annyi – dobhatsz még egyet, már megérte. Sansznak hívják, és azt jelenti: Remény
Első idei edzés január harmadika, csütörtök. Jössztök?

 

A szívemen is súly

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Budapest Anyácska utca

(Véberék, 2013.01.02 20:42)

Szia Gyula Cintia meggyógyult, lábán a heg beforrt, edzésre jelentkezik Csütörtökön.3-hétig nem edzett annál többet evet-ivott valószínűleg kicsit túlpihente magát ezt kérlek nézd el neki.Boldog új évet kívánunk Véber Család

Re: Budapest Anyácska utca

(Gyula bá, 2013.01.02 21:30)

Örülök, hogy minden rendben.
BÚÉK!
:)