Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Győzelem

Csak, hogy tudd hova jársz! Tessék érezni, büszkének lenni, hasson ösztönzően a szellemiség, (mert biztos van olyan) mikor belépsz, vagy magadra húzod a mezt, hogy ez a KSI. Ide a legjobbak járnak, ahol az idetartozás nemcsak a létezés „naésakkormivan” filléres ténye, hanem kapocs, és az erő kitartás hűség együttese nyomán kel életre. Szól hozzád, megvéd, lábbal tiporja a közönyt, szikrát vet és győzelmet arat. Élete jeleit persze nem veri nagydobra - szerényebb annál - harsány kivagyiság, vagy melldöngetés helyett, a csendben bontakozik ereje, ahogy szívedbe zárva dobban, mikor kapaszkodót keresel. Ez a belső hatalom, ha felszínre tör, mert kiáltani, ujjongani muszáj, halló itt vagyok, győztem legyőztem, sikerült(!) teszi a nevetéstől hangossá, láthatóan is élővé. A jelenlétetektől, mélyen a lelkekben és integetve a dobogó tetején, ér körbe, mint jobb helyeken a szilvás gombóc. (porcukorral a tetején)

Győztünk! Idén is a legjobbak lettünk a két - háromtusaversenyeken, ami csak a jéghegy csúcsa, (vagy honnan is nézzük) mert négy és öttusában, szintén volt mit ünnepelni. Összesítésem a kicsikre vonatkozik és kizárólag a dobogós hazai csapateredményeket vettem figyelembe, hagyományos, valamint a váltóversenyeket számolva. (arany ezüst bronz, öt három egy pontokkal)
A győzteseknek, mindig a helyére pályáznak, szóval a cím, kötelez! Ha meg akarjuk védeni, naná hogy
felveszem a kesztyűt
dudálok egy nagyot
aszondom
érj utol ha mered
de majd legközelebb
addig is
Boldog ünnepeket!

A Gratulálok eredmények  ITT

korona.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.