Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lapátfül és lúdtalpak

Szerintem fel se szívta magát különösebben, egy laza lehelettel elfújta az a valami az évet, s megint itt állunk a nyár küszöbén. A vakáció, önmagában is nagyszerű,  ha még sporttáborba is lehet járni, na az már mindennek a teteje. De tényleg!
Olyan suliba jártam, ahol nyári gyakorlat keserítette a szabadság érzetünk. Harminc nap. Maga volt az örökkévalóság. Valami gyárba ténykedtünk értelmetlenül, és számoltuk a napokat, a csigalassúsággal múló perceket. Sóvárogva gondoltam a táborozó társaimra, úgy éreztem magam, mint akitől elloptak valamit. Sose lehet bepótolni az elveszett időt.
Kicsit szomorúan látom, ma más a helyzet, és győzködni kell olyan dolgokért, ami régen ajándéknak számított. Nem is vagyok rá alkalmas, nem az a kidobnak az ajtón, bemászom az ablakon típus. Bármit, amit kínáltam, magam, vagy más portékát, ha ellenállásba ütközött, hagytam az egészet.
Két dolog számít, lehetőség és kedv. Te hogy állsz e tekintetben? Nem tudom ugyan, mekkorára szabjam, azért nekilátok összekalapálni a keretet, mert ami belül van, az ti lesztek. Emlékszel még a tavalyi csapatnevekre? Idén beújíthatnánk, mit szólnál mondjuk - ruhaneműk? Hogyaszongya, pufajka, és a glottgatya, vagy testrészek, lapátfül és a lúdtalpak… persze nyilván lesz egy-két szavuk majd sáros zokniknak és a pattanásoknak is, ami köztudottan része az emberi minden napoknak. Hm?
Hey you! Amit mondasz, ahogy teszel, az maga a tábor. Enyém, tiéd, mindenkié. Na persze, ha ott vagy?!

 

Elszállt

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.