Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyar Kupa III. ford. 2019 - Kiírás

A következő verseny, a Magyar Kupa harmadik fordulójának, tudnivalóira érdemes menetét ajánlom figyelmetekbe. Semmi elírás, már tényleg a harmadiknál járunk, ami lássuk be, már-már döbbenetes. Vele, nagyjából a szezon fele fog leperegni, amit úgyis vehetünk, félidőhöz értünk. Ilyenkor már nincs idő téblábolni, ügyes taktikából arra játszani, még nem adtál ki mindent magadból, pont hogy döngetni kell. Nyitott kapukat is lehet, (sose lehet tudni) én inkább a saját (külön bejáratú) eddigi rekordodra céloztam, amit méltó tisztelettel és meghatottsággal telve, a múltnak adományozol. Szép volt haver, kösz mindent, de mostanra kevés lettél és túlléptem rajtad, mert az idő nekem dolgozik, szóval pá. Ebben a helyzetben kifejezetten örömteli az elmúlás ténykedése, amúgy a fene ott egye meg, hogy ennyire szalad. Muszáj kihasználni, ne teljen hiába…

A helyszín a Nagyvárad tér tájéka, egész pontosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (lsd. kiírás) penge medence, tele csupa szépséggel, jóval, ha estleg kétséged támadna ezzel kapcsolatban. Nincs mitől tartani, csak a legyőzendő táv tornyosul előtted. Falat mászni meg úgy lehet, hogy lépésről lépésre haladsz felfelé.
Van ez a bizonyos komfortzóna, elfogatható nehézségi határokkal, és benne játszható a túlélés, drámáktól mentes szerepe. Rossz hírem van. Felejtsd el, ki kell lépni, átverekedni magad rajta, majd olyan messze hagyni mögötted, amíg látni se lehet már. Akkor és csak akkor jön majd az igazi eredmény!

Kiírás  ITT

Kerülj kijjebb

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.