Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Márciusi tavasz

Azt se tudom hol kezdjem. Annyi életünket jelentősen befolyásoló, mondhatni sorsdöntő kérdésről kell beszámolnom, hogy már-már feltámadt bennem a tiltakozás. Utcára vonulok transzparenssel a kezemben melyen, levegőt a fuldoklónak felirat olvasható, aztán győzött a jóvanna, mert jobb ma egy belátás, mint holnap egy túzok. (vagy valami hasonló) Végül nekilátva a lehetetlen küldetésnek arra gondoltam hátulról kezdem, miként filmekben füstölgő pisztollyal kezében a gyilkost mutatják először, majd kiírják, hat hónappal korábban… de nálunk nem kell elkapni senkit, hacsak nem a fonalat, azt meg könnyebb előröl, semmint a farkánál fogva.
Legyen hát időrendben, ahogy ketyeg az idő, ez ugyan kevésbé menő, viszont követhető. (remélem)

Március! Önmagában is nagyszerű, hiszen a tavasz kezdete, az újjászületés ígéretével érkező meleg szellő hoz reményt, iskolaszünetet, hóvirágot, húsvéti nyuszit és számtalan variációját az örülni való pillanatnak. Na, erre fűzöm rá én is a mondanivalót:

Megszűnik a tornatermi edzés, irány a szabadban lévő igazi futások. A szerdákra értendő, tehát március 9-től már kinti pályán leszünk, négy órai kezdettel, hogy egész pontosan elhelyezzem a tér-idő tengelyében.

Március 13-26-ig az uszoda zárva tart, (szokásos műsor) a tetejébe még tavaszi szünet is borzolja a kedélyeket. (kinek milyen irányba) Ebből kifolyólag a jó öreg Dagályba helyezzük úszó tevékenységünket, ne vesszen már oda a felhajtóerő. Arra kérek mindenkit éljen vele még akkor is, ha az odajutás picit eltér a megszokottól.
Az alábbi táblázat legyen útmutató! Mivel a kezdésidőpontok változóak, ne megszokásból vezessük a futó pillantást!
Ú= Úszás
F= Futás (hitted volna)
Ja, és nem azért színeztem agyon, mert csak úgy, hanem a szürkeséget akartam szerethetőbbé varázsolni…

Március 14 - 25. mint idelent:

Uszodazárás - Tavaszi szünet
 
Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
I. hét
15 ó
szünet
szünet
 
F KSI
 
15.30 ó
 
 
Ú Dagály
16. ó
Ú Dagály
 
 
II. hét
15 ó
Ú Dagály
F KSI
 
F KSI
 
15.30 ó
 
 
 
 
Ú Dagály
16 ó
 
 
Ú Dagály
 
 
 

Ahogy már korábban írtam, a debreceni edzőtábor 03.29- (kedd) 04.02-ig (szombat) vár reánk. Az utazókkal egyéni megbeszélés formájában ismertetem majd a tudnivalókat. Helyek még kiadók és elvehetők, annak alapján, hogyan állsz az érdemek elismerése ranglétráján.

Ebben az időben Gyöngyi néni és csapata fog helyettesíteni. Tudjátok, edzésnek olyan izomtevékenység számít ami zajlik, lehetőség szerint megszakítás mentesen. A szünetekkel tarkított megoldások a fejlődés sorompói, a bakterra várva pedig úgy vész el az erő, mintha sose lett volna. Néha kifejezetten hasznos más edzésmódszer, szóval biztatlak erre is! Meglehet, mire hazajövök már nem is lesz tanítványom, ott pattog majd mindenki kollégám megszeretett edzésein. (volt rá példa mostanában)
Vegyétek figyelembe a "kezdő" "haladó" jelzéseket! (más fordításban, kezdő-kicsi, haladó-nagy) Véletlen is firkálhattam, gondolnád, de nem.

Gyöngyi néni edzései:
(70/703 1894)

03.29 - 04.01.

Gyöngyi néni edzései (nyomatékosítva)
 
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
15 ó
Úszás haladó
 
Úszás haladó
Futás
16 ó
 
Úszás haladó
 
Úszás haladó
16.30
Futás
 
Futás
 
17 ó
 
Tornaterem
 
Úszás kezdő
18 ó
Úszás kezdő
Úszás kezdő
Úszás kezdő
 
 

Jön a Tavasz! Hurrá!

Például ő is

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Fura

(Valaki, aki anno hitt benned, 2016.03.04 08:33)

Tudod, ha valami problémád van azzal, hogy mostanában valaki távozott tőled, talán magadba kéne nézned és nem itt tenni megjegyzéseket... Minek is maradt volna, amikor azt mondtad róla, hogy szerinted "kiégett"!!!???

Re: Fura

(Gyula bá, 2016.03.04 08:41)

Soha nem mondtam, hogy kiégett. Drukkolok Gergőnek! Őszintén. ... és köszi :)