Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mikulás Kupa eredmények

A "Rénszarvas húzta, szán repítette" alcímet viselő Mikulás kupa versenyünk idén is gazdag meglepetéssel szolgált. No nem a létszám, netán a halomba dőlt világcsúcsok tekintetében, hanem a bőkezű ajándékainak köszönhetően, ami hála szponzori segítségnek, elárasztotta a résztvevők apraja nagyját. Első versenynapján az amatőr státuszban ténykedők - a beérés előtti zöld színben pompázva - mérték össze képességeik legjavát. Úszásban, na itt fullad meg a gyerek vergődéstől, a már-már hasonlít, stílusirányzat széles skáláját tapsolta, avagy izgulta végig (ki miben volt érdekelt) a nagyszámú közönség. A tornatermi akadálypálya, mintegy szlalomcukor tekergett, s csoki bajszos szájjal kiáltotta világgá, hol teremnek a jövő öttusa bajnokai.

Másnap, a már kemény csatákat megélt, messze földön híres-nevezetes versenyzőim kerültek a világ fontos híreit terjesztő lapok címoldalára. Az úszó, futó számok mellett, tippelniük is kellett, és ki milyen közel találta el a tényleges futóidejét, értékes pontokat gyűjthetett. Érezd az erőd, mire vagy képes jeligére, szólt a felhívás. A váltókban szereplő csapatok összetétele, csakúgy, mint a sorrend, odalett a fennforgásban, ennek eredményeivel nem tudok szolgálni, de az bizonyos, egyik csapat sem szenvedett édességhiányt.

Az eredmények megtekinthetők:  ITT

Képek a futásról az fb-n

Ugye, hogy száll?!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

A váltó eredményei

(Ágóék az "E"-ből, 2013.12.08 18:58)

Kedves Klubtársak!

A nagyok eredményei nem lettek oda a fennforgásban (a csapatok tagjairól azonban valóban nincs feljegyzés :(), csak az adminisztráció nem Gyula Bácsi szuper füzetében volt! Íme az eredmények:

S. Bogyi és csapata: 4 hely futás váltó, úszásban 1/2/2/2 hely, így 11 pont, amivel ők lettek a II. helyezettek

Cintia és csapata: 2 hely futás váltó, úszásban 4/4/4/4 hely, így 18 pont, amivel ők lettek a IV. helyezettek

J. Kriszti és csapata: 1 hely futás(váltó), úszásban 3/1/3/1 hely, így 9 pont, amivel ők lettek a I. helyezettek

GY.M. Manó és csapata: 3 hely futás váltó, úszásban 2/3/1/3 hely, így 12 pont, amivel ők lettek a III. helyezettek

További jó felkészülést mindenkinek!

Hajrá KSI!