Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MK.II. forduló/ Eredmények

Festői környezet, lélegzetelállító kavalkád, szavakkal leírni, szinte a költészet határát súrolná. Súrolni éppen volt mit a verseny után, porhintés lenne tagadni, de nem kis munkát belefeccölve, addig addig sikerült forgatni, míg a "nézőpont kérdése" szemszögéből trükkös megvilágítása oda nem varázsolta a minden jó, ha vége jó feliratot. Kétségtelen, a legjobb pillanat, maga a vége volt, jól időzítve a csattanót, hogy aztán ki-ki meneküljön amerre lát. Én, mint a rendező egyesület rozoga oszlopos tagja, már a tízforintos kérdésnél kiestem, mert gyakorlatilag semmilyen kérdésre nem tudtam a választ. A nekem szegezett mikor kell melegíteni, úgy veszett homályba, ahogy a titok szokta volt egy misztikus történetben. Ha nevet kéne adnom versenyünknek, a sivatagi vihar elnevezést javaslom, finoman utalva a hasonlóságra. Na de! Jó szereplés, egyéni és csapatgyőzelem dolgában azért tündökölt az örülni való, mi beért már, és az is, ami majd fog…
Két sztori viszi a pálmát. Az egyik: A tőlem három méterre álló apuka felhívott telefonon, "most akkor lesz itt ma egyáltalán futás, a gyerek már nagyon unja magát" ?! Lesz apuka, hol van még az éjszaka… Másik: Hátát tapogató, jaj a szívem kislegény, arról számolt be, hogy azért dőlt ki ideje korán a cél előtt, mert úgy érezte, mindjárt össze fog esni, és hát mi tagadás, jobb megelőzni a bajt. Saját érzéseinket figyelmen kívül hagyni, öreg hiba lenne, nem igaz?
Lesz még verseny, szívünknek kedvesebb, s benne inkább helyet kapó…

Eredmények ITT

Emlékhely

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

pool.jofej.26@gmail.com

(Andris apuka, 2014.06.02 23:04)

Igen Gyulabá. Anris apukája redes :))) Andris pedig türelmetlen. Amúgy tetszik az oldal csak így tovább. ;)

Re: pool.jofej.26@gmail.com

(Gyula bá, 2014.06.03 06:10)

:)