Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MK.II. Forduló Eredmények

Most nem sikerült olyan jól. Kivételt képeznek a kivételek. Szerencsére ilyen mindig akad, velük enyhül a kesernyés szájíz. Mikor a mérce magasan van - mert oda tettétek - az ember hajlamos elhinni, már mindig ott marad, vagy egyre csak emelkedik. A hamarjában beszerzett csillagászati távcső, egyelőre dobozban maradhat, később azért remélem szükség lesz rá. Van a táv, a saját erőnk, kedvünk, az edző és szülő, gyakran egymással szembe menő jó tanácsai, de ne feledkezzünk meg a versenytársakról sem. Nekik is lehet jó napjuk, jobb a mienknél, és ilyenkor előáll az a drámai helyzet, hogy legyőznek bennünket. Ha beleadtunk mindent, nincs miért szomorkodni, a sportszerűség is azt kívánja, gratuláljunk szívből, őszintén. Nem jelent ez kapitulációt, a kézfogás a jelenre vonatkozik, szorítása és szemed tekintete pedig sugallja azt, majd legközelebb (!) barátom.
Ami viszont aggasztó, az a létszámunk szerény mivolta. Nincsenek cserejátékosaink. Egy-egy hiányzás, csapatokat dönt reménytelenségbe, mert nincs kivel pótolni a kiesőt. Nagy kár, mondhatnám rés a pajzson, és ez bázisért kiált. Hogyaszongya: csak az jöjjön öttusázni, aki ilyet szeret…  (özönleni nem tilos)
Édesítő történések: kicsik hozzáállása, javuló szereplésük, egyéni és csapatérmek, derengő napsugár, sarat, bánatkönnyeket szárító.
Hazafelé be-bealudtam, színes álomfüggöny. Kockázatos, vezetés közben, mégis magával ragadott a pillantás egy olyan világba, ami elérhető sose lesz, de  szépsége akkor is örök marad…

Eredmények ITT

Messzelátó

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bp Anyácska utca

(Véberék, 2013.04.07 19:10)

Köszönjük a képeket nagyon jók

Derengő napsugár... aki ilyet szeret

(Ágó-ék az "E"-ből, 2013.04.07 12:11)

"Derengő napsugár... aki ilyet szeret
feltöltöttünk - talán neked is - néhány képet"

Kedves Klubtársak!
Porontyok, pontyok és cápák képei készültek el Székesfehérváron, amelyek feltöltésre és megosztásra kerültek. A képek szabadon átvehetők, szerkeszthetőek, az eredeti méretről papírkép is szabadon készíthető! Semmilyen jog nincs fenntartva! (A képek a következő fordulóig biztosan fent maradnak!)
Szolgálati: Egyenlőre az MK I. is fent tud maradni a tárhelyen:) (lásd előző eredményeknél)
A képek nagy méretűek! (kb. 4-5 MB)

Jó pihenést és regenerálódást mindenkinek! Hajrá KSI!

A képek helye: (Keresőbe bemásolva már el is érhető!)

https://plus.google.com/photos/100698471183219147490/albums/5864001316819635233?authkey=CMv6qc2Pg7XwcQ

Re: Derengő napsugár... aki ilyet szeret

(Gyula bá, 2013.04.07 12:45)

Köszönjük!
:)