Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MK.III. Két és Háromtusa kiírás - Csepel

A nyári tábor indulását megelőzően még versenyzünk egy jót Csepelen - ahol a Magyar Kupa harmadik fordulóját rendezik - hogy aztán soha nem látott lelkesedéssel toljuk a nyarat hegynek fel, lángot magasra tartva, kéz a kézben, sülve-főve, hátra csak annyi pillantással, amennyire a lehagyott árnyékodnak intsz örökre búcsút. Nincs olyan edzői ráhatás, mint a saját ébredésed - híj de béna vagyok! No! No! No! Üvölt a tiltakozás. Nem én fújom, hanem Te szívod fel magad, ahogy kiskakas a darazsakat. Mert akarod, mert neked kell! (a gyémánt félkrajcár) Mondjuk láttam már ilyet, mikor délen jártam, de az régen volt… Ebben a szívásban remek segítség a nyári sportolás, alig valamivel felette a nyaljunk még egy fagyit, aztán dőljünk hátra, üde semmilyéhez képest. Az üresen hagyott, vagy foghíjasan kitöltött jelentkezési lap, árt a mosolynak, valamint a versenyeredmények tükre is homályba vész, akárhogy tisztogatod. A profi edz. Így szól az igazság, melynek ritkán van kérdőjel a végén.

Ezek már távolabb zúgó vizek hullámai, jobb, ha visszatérek Csepelre, közelebb is van, és a fent említett szembesülésnek is lehetne például kezdőpontja. Az elrugaszkodás nem könnyű, viszont nehéz. Térdek behajlítva, nagy levegő és hopp! Talán mégsem olyan vészes, arról pedig, hogy milyen ott a pálya zöldje, ég ragyogása, az öröm forrásának szikrázó patakja, győződj meg magad! Na már most a csepeli strand, pont ilyen! Készen állsz?

Kéttusa MK.  ITT

Háromtusa MK.  ITT

Csípős, de finom

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kéttusa MK

(Zénó nagypapa, 2017.05.28 00:52)

Valóban nincs a versenykiírásban, hogy mikor lesz a kéttusa verseny, vagy csak én nem találom ?

Re: Kéttusa MK

(Gyula bá, 2017.05.28 05:23)

Június 3. szombat

Időpont?

(kgabor, 2017.05.27 19:13)

Jól látom, hogy nem derül ki a versenykiírásból a verseny időpontja???

 

Profilkép


 

Képgaléria


Elérhetőség

Takács Gyula

1146 Bp. Istvánmezei út 1-3.

0620 544 44 59

gy.taksi@gmail.com

A következő versenyig



Tetszik az oldalam?



IDŐJÁRÁS


KÖSZÖNTŐ

gravírozás

Levelezőlista


Archívum

Naptár
<< Június / 2018 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 480795
Hónap: 6034
Nap: 220