Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyári Öttusa tábor 2015

Variációk egy témára

Bevezetés:

1.,
Tulajdonképpen bevezetőt se kéne írnom, mert a Nyári Öttusa tábor mintegy magát vezeti be. Csak ki kell mondanom és a nyomában feltámadó bűvölet máris kézzel tapintható. Hát ennyi.

2.,
Úgy döntöttem nem variálom túl a szavakat, lévén minek. Legyen bár ösztönző, lelkes, könyörgő vagy parancsoló felvezetése a nyári tábornak, sansza annak, hogy ettől majd beindul a népvándorlás, kábé ahhoz hasonlítható, mintha alma teremne körtefán.

3.,
Ha olyan bevezetőt tudnék írni, amitől gyereksereg özönlik a nyári táborba, nem edző lennék, hanem minimum varázsló. E képességek hiányában…

4.,
Kéne valami ütős megszólalás. Nem bunkósbottal fejbekólintó, hanem szívekig érő, annak is a markoló-facsaró fajtája, ami megindít, belát és olyan fényeket gyújt körülötted, hogy lesz napnál is világosabb válasz, a magát folyton álcázó (a kis hamis) igazságra. Konkrétan arra célzok, (mindig mellé megy) a nyár szabadságának kitáruló ablakai, pont a sportolásra nyílnak. Hív a víz, a pálya és azon tevékenységek összessége, ahol a mindenre elszánt semmittevés labdába se rúghat.

Na ezeket hordtam itt össze, gondoltam megosztom veletek csodálatos utazásom hegyen-völgyön zakatolásának magával ragadó érzelmeit. Akárhogy is, a manapság szerényebb jelenlét nem írható teljesen a punnyadt ifjúság számlájára. Hálisten rengeteg klassz dolog kínálkozik az öttusán kívül is. Ádáz tollaslabda parti, vándor, kerékpár, nótafütty tárházai, no és a tengerpartok homokvárit sem a dagály lapogatja élethűre… (a teljesség igénye nélkül)

Mielőtt tovább gombolyítanám hajmeresztő okfejtéseim fonalát, tisztázni szeretnék valamit:
Versenysport. Már-már hátborzongató képek övezik szerencsétlent, mikor még meg sem született. A kezdet, a vele való ismerkedés ugyanis, maga a játék határok nélkül. Senkit nem darált még le, szippantott mélyek bugyraiba, azon egyszerű oknál fogva, hogy szabadon választható. Csak ki rátermett, (plusz saját akarat) érkezik oda, mert számára később is játék marad…
És milyen egy öttusa tábor? Fárasztó. Még szép, különben hogyan tudna edzeni, erősíteni, tanítana kitartásra, becsületes küzdelemre, a jól végzett munka fáradságának szépségére?!

Asszem ideje volna a fenti irományt egyértelműen pozitív kicsengéssel zárni. Legyen! Nekem a veletek kapcsolatos emlékek, élmények, helyek, vagyis "legek" javai, a nyári táborokhoz köthetők. Tudom, nem vagyok egyedül. Te játszod, én hagyom, mi őrizzük…

A Nyári Öttusa tábor ideje: 2015. 06.15 - 07.31
Jelentkezés: A választott heteket jelölni a letölthető jelentkezési lapon, majd eljuttatni hozzám: gy.taksi@gmail.com
címre.

Fontos!
Árak és időpontok, ezen a bizonyos lapon megtalálhatók.
Díjakat az adott hét kezdeti napján kell csak befizetni, arra a hétre.
A balatoni tábor, (Zamárdi) annyiban kivétel, hogy ide 10.000 Ft előleg szükséges, határidő: május közepe! Azaz május 15. Hátralék, az indulást megelőző megbeszélésen, június 19. pénteken 16 órakor
Augusztusban szünet.
Napközit, mert sportolóvá farag, Balaton meg azért, hogy ne itt legyünk…!

Napsütötte nyarat!

u.i.: kész (vagyok)

A letölthető jelentkezési lap: ITT
(a lap elérhető a menüpontok között is)

Öttusázó leszek én...

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

kurcz.mihály@digikabel.hu

(Dr.Kurcz Mihály, 2015.05.31 16:18)

Tisztelt Takács Gyula Úr!

Mivel szeretném a kisunokám (8 éves, első osztályos, mélyvízbiztos) nyári táborokba járatni-, és most keresek.
A honlapról nem derül ki, hogy itt BP.-en az Istvánmezei központban is szerveznek-e? (bizonyára az én hibám, hogy nem értem).
Van-e külön "kezdő lovastábor", az uszás és futtás mellett?
Üdvözlettel
dr. Kurcz Mihály

Re: kurcz.mihály@digikabel.hu

(Gyula bá, 2015.05.31 18:15)

Lovastábor nincs, néha ugyan elmegyünk a lovardába, de az "esetleges". Az úszó-futó napközi a KSI telephelyén, az Istvánmezei úton van.

Kis segítség ha hezitálsz!

(Boros Richárd, 2015.04.26 18:54)

Tudom, hogy ez itt nem a reklám helye de mivel sokat köszönhetünk Gyula "bácsinak" és őt szerénysége nem engedi ,hogy büszkélkedjen így felhívnám a kedves táborozni vágyók figyelmét hova lehet eljutni egy kis szorgalommal és táborozgatással.
Régi tanítványai többek között részt vesznek a hétvégi Kecskeméti Világkupán (igaz még nem sok eséllyel de Ifi. és junior korukhoz képest nem rossz)
Ifi Eb. Prága
Ifi Vb. Argentina (Buenos Aires)
Junior Eb. Szófia
Junior Vb. Mexikó
úgyhogy ,ha szeretnél hasonló versenyeken részt venni jelentkezz!
UI. Köszönjük Gyula bácsi.

Re: Kis segítség ha hezitálsz!

(Gyula bá, 2015.04.26 19:06)

Én is "papa" :) ... valamint a máig bizonyító Szandira és társaikra, mert igenis, büszke vagyok rájuk!

Re: Kis segítség ha hezitálsz!

(M_Eszter, 2015.04.27 08:30)

Végre egy jó kis lelkesítő komment! :-) Igyekszünk a "nagyok" nyomába lépni!