Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Törhetelen üveg

"Medve úgy hitte, az írás eltompítja a szellemet, megdermeszti a szent leheletet. Vagy elfojtja. A szavak, ha foglyul ejtjük őket és bebörtönözzük a papíron, védfalat nyújtanak a világ ellen, és jobb, ha ezt a védfalat nem húzzuk fel. A világ minden eseménye folyékony, változó: ha elmúltak, már csak olyanok, amilyenekké az emlékezet teszi őket, idővel pedig alakot is váltanak. Ahogy leírsz valamit, egy helybe kényszeríted, éppoly szilárdan, mint a húsról lenyúzott és a pajta oldalára szegezett csörgőkígyóbőrt. Épp olyan mozdulatlan lesz, és pontosan annyira meg is hazudtolja az igazit. Lapos, csendes, ártalmatlan. Medve felismerte, hogy az írás emlékként rögzít egy elillanó, változékony gondolatmenetet, mintha az lenne a végső változat. Engem azonban mindig megfogtak a szavak…" (A tizenhárom hold)
… és csak mert leírjuk őket, vagy olvassuk azt, a mindenkori képzelet arra folyhat, amerre szeretnénk. Akár megszépítve múltat, vagy a láthatatlan tintával írt jövőt. Ha létezik ebben az értelemben rutin, nekem a padlásom is tele van vele és cseppet sem érdekel, mikor a szembesítésen kiderül a valóság tökkelütött igaza, mert képzeletben minden újraírható. Működni akkor lesz képes, mikor elhiszem annak igazát, ha máshol nem, hát bennem.
Például elképzelem, hogy a nyári öttusatábor híreit, nemcsak betéve tudja, de várja is mindenki, a tárhelyem megtelik jelentkezési lapokkal és egymást érik majd a lendülő mozdulatok, kipirult arcok nevetnek baráti szemekbe, a sport szeretete emel magasra és suhan szabadon a mindenek felett. Nem én vagyok a pusztába kiáltó fohászkodás, hanem egy vidám darab szereplője, melyet közkívánatra tűztek műsorra, a korábban futott "Sárba ragadt szekér" alkotás helyett.
A képzelet ereje arra is képes, hogy a május 10-i, immár másodjára elmaradt egyesületi versenyen diadal szülessen. Lehajrázva versenytársaim, elsőnek szakítom át a célvonalat, aranyérem csilingel a nyakamban és szikrázva szórja szét ragyogó fényeit, hogy napsugár se jobban. E képzelgések, mikor célokká szilárdulnak, ébresztik fel az akaratot. (hé pajtás, szabad a pálya) A menni kell, nem kénytelen, hanem várva várt, mint szélcsendes időben, vitorlának a fuvallat…

Hanem Medve, abban igazad lehet, hogy a leírt szavak néha foglyul esnek, példának okáért egy honlap megsárgult lapjain, és a megdermedt lehelet sóhaja néma marad. Ám a képzeletem törhetetlen üvegén át, a látomás életre kel, s játssza szerepét... pszt, kezdődik!

Dagadó vitorlák

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.