Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Futás

Négyszáz métert kellett futni. Igazán sportos szerelésemre a magas szárú tornacipőm tette fel a koronát. Mentségemre legyen mondva, híre sem volt még akkor a Nike futócipőknek, nem mintha az segített volna rajtam. Tök utolsónak értem célba, annak ellenére, hogy hallottam a bíztatást: Gyerünk dagi! Ez a KSI felvételi próbáján történt. Mégis felvettek. Gondolták jól jövök majd a kirándulásokon, ahol az árnyékomban jóízűen megebédel majd egy kisebb társaság.
Négy szám után vezettem. A mögöttem állók csak pár ponttal voltak lemaradva, ráadásul  őseik között nyulak is lehettek, gyanítom. Percenként indultunk és én, mint a versenyben vezető, a legvégén rajtolhattam. Ez előnyt jelent, mert az edzők segítségével, tudhattam az előttem futók idejét. Erdőben, terepen zajlott ekkor még... de szép is volt! Nagyjából sík vonal vezetett a pálya kétharmad részéig, onnan egy iszonyatos hegymenet következett vagy nyolcszáz méter hosszan. A befutó, enyhe lejtőben kb. hatszáz méter. Úgy terveztem, hogy a sík elejét könnyen futom, az emelkedőt, mint akit kerget a tatár, a végén meg ami marad. A terv néha dugába dől.  A hegyi szakasz elejére érve, már  teljesen kész voltam. Vetélytársaim rég ledolgozták hátrányukat, és jóval meg is előztek volna, ha ott van a cél. Akkor elkezdtem futni. A zergék csodálkozva bámultak utánam, a lejtős befutón kinőttek a szárnyaim. Már nem a földön futottam. A látásom beszűkült, a fülem bedugult, homályos kép, távoli hangfoszlányok... Első lettem, de az aranyéremnél sokkal többet ért, egy gratuláló kéz, ami a célba érkezés után felsegített, és az a mondat, szép volt Taki, nagyot futottál. Balczó András-nak hívták.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.