Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Búvárok nyomában

Hol volt, hol nem volt, oly régestelen rég, hogy nahát! De működött, és működik ma is. Tökéletes technikával megoldottam akkor a magamból kilépés tudományát. Egyre távolabbról nézve, annyira picire zsugorodtam a problémámmal egyetemben, hogy láthatatlan lett minden. Oké, értem én, a nem látszik még van, mégis segített valamennyire, mert érzékelni engedte, mennyire jelentégtelen a létezésem az egészhez képest.
Az a pár ember ott a nemzetek felett, úgy pöcköli le az emberi tömegek akaratát, alapvető létezéshez való jogait, mint porszemet a gallérjáról. Azt gondolni, érdekli ezeket, lovaglás az öttusában, az igaz tudomány tényei, a saját életedhez való döntéseid…sorolhatnám, a naivitás iskolapéldája.
Beadványok, kérelmek, tüntetések buknak el sorra, mert a porember semmi az ő isteni nagyságukhoz képest. Szomorú.
Nem nézek már tévét. Hazudnak a megvett/félemlített emberek saját embertársaik képébe. Zseniálisan alkalmazzák a pszichikai hadviselés borzalmait. Ebben a megosztottságban pedig eleve kudarcra ítéltetett bármilyen kezdeményezés.
Ezzel a hiábavalósággal, csak úgy lehet létezni, ha kívül rekeszted gondolatban, és eljátszod a Gyalog galopp lovagi hódításait. (valahol a nyúlon túl)
Pozitív kicsengés a végére: csingiling
vagy
Major Petra soraival: „Búvárlecke” - A merülés gazdagít, A süllyedés elvesz.

Legyünk inkább „gazdagok”

Ó, az a sok buborék

     

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.