Öttusa tábor VI. hét
Az utolsó mohikán, és az utolsó előtti hét találkozik a sivatagban. Uff. - Te merre vágtatsz rézbőrű testvérem? Amott a préri láthatárán, hol az ég a földdel összeér, van egy hely, amit mi indiánok úgy nevezünk, Terembura. A legenda szerint, ősapáink ebben a burában termelték a Kutyafáját, minek ágaiból faragott istennyila, tette legyőzhetetlenné őket. - Szép gondolat. És? A nagy varázsló mondá, ha odaérsz, álmaid valóra válnak, és az örök vadászmezőkre tévedt mellé lőtt nyilaid végre mégis célba érnek. - Veled tartok! Álljon meg a bölénycsorda, sápadt arcúaknak, az tiltott terület. - Vagy úgy. De hol itt a sápadt arcú? Ilyen vörös fejeket vadnyugat még nem látott. Indiánra perzselt kis csapatommal, skalpvadászatra készülünk, és jól jönne bőrtarisznyánkba álmaink igaza. Kinek nem? No és a tettek mezejét, özönlötték-e népeid?
- Özönlésről szó sem volt.
Ilyenekről nem dalolt a Hold.
Ha mégis megtette volna,
minden, minden csak sírna…
Azokra kérem áldásod, kik harcoltak álmaikért, legyen övék a legyőzhetetlenség ereje, és tátott szájakból szakadjon az elismerő kiáltás: Akutyafáját! Ez már a célegyenes, vágtassatok hát velem!
A bevezetett négynapos munkahét lehetővé tette az úszás alapjának számító siklás gyakorlását. Ennek gyorsasága felettébb fontos tényező. Erre gyúrtunk lefelééé, vigyázz kanyar áááá… csobb!!!
