A feltámadt Holtpont
És így szól a kérdés lényege:
szebb lenne-e nélküle?
Hogy csak lazán sodor az élet,
nincs fájdalom, csalfa ígéret.
Az erő, bár ha már feszít,
legalább magasra repít,
a célok célba érnek,
ugyan mi okozna nehézséget?
Tollam arra kanyarítom,
merre nincsenek szavak,
behunyt szemmel vetek neki véget,
vagy tartom és emelem a tétet.
Képben a képtelenség,
pehely a súly,
minden út felfelé vezet,
megtaláltam, s nem elveszett.
Átérni úgy, séta a galopp,
ajtók nyílnak, ahol kopogtatok,
lent a jaj, én állok fölötte
- de sehol a legyőztem öröme.
Mindennapok pengeélén,
titkok sűrűjében,
hol messze még az út vége,
mehet a tánc a túlélésre.
Ne hulljon ölembe teli tálca,
elfutni is gyáva,
saját szekerem húzom tolom,
ahogy átküzdöm magam a holtponton…
így lesz élő a holt
és pont
Jövőhét
(Érdeklődő, 2015.03.22 12:47)