Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A világot jelentő deszkák

Na drágáim, jól figyeljetek! - Így a balett, illem és táncművész tanárnő. Az a kicsi (én) megy majd elől, és utána szépen a többiek. Kanyarodik, húzd ki magad, fordul kettő-három-négy, és taps. Újra, még egyszer. Egész délelőtt gyakoroltuk a táncot,a huszárok mulatnak nagyszabású jelenetében. Amúgy a film, a Széchenyi napjai címet viselte, melyben az egyik huszárt játsztam meggyőzően. Színes szélesvásznú, hamisítatlan magyar történelmi dráma. Hát dráma az volt dögivel. A csákóm akkora volt, hogy egy teljes Népsport újság fért a peremébe hajtogatva, ezzel sikerült fenntartani valahogy, két lehajtott fülem, mint tartó pillér kapott szerepet. A ragasztott bajszom, le-lekandikált olykor, már azon voltam bukjon a film nem érdekel, de földhöz vágom, csak úgy porzik, akutyamindenit! Figyelem, felvétel! Csapó 1647, vagy valami hasonló. Épp ropni kezdtük volna, mikor a rendező úgy döntött, legyen inkább fordítva. ( a kicsi - még mindig én - menjen leghátra ) Így az került előre, aki eddig birka módjára követte a többieket. Ha láttál még össze-vissza táncot… Az mentette meg a produkciót, hogy a kamera egy hirtelen mozdulattal elsuhant előttünk, elmosódott csíkká kenve verejtékes alakításunk. A második jelenetben, az asztalt körbeülve mulattunk, és vidáman ittuk fakupából a piros vizet. A kenyér igazi volt. Nagyon is. Mit csináljon a huszár, ha egyszer éhes, és húzódik a jelenet? Tordy Géza bá mellé mondta párszor a szöveget, s a kenyér odalett. Vicces volt a kellékes, ahogy síró hangon jajveszékelt, és az összes haját kitépve toporzékolt a Normafa dzsungelében. Nem véletlen hívtak öttusázókat szerepelni. De nem ám! Jó tíz méter vágtatva rontottunk a színre, nagyokat kurjongatva, karddal hadonászva, ahogy kell. Kicsit eluntam az ezt követő három óra szünetet, és kiadtam magamnak a parancsot: Lóra! Az ismerős terepen (itt rendezték az öttusafutásokat) elporzottam északnak, egy saját filmbe képzelve magam, nyargaltam az erdei ösvényeken. A nyugdíjas kiránduló pár, az utolsó pillanatban vetődött kétfelé, rémült tekintetükben teljes értetlenséggel. Szegények sehogyan sem értették, mit keres itt egy vágtató huszár a huszadik században?!
A világot jelentő deszkák, ezzel véget is értek számomra. A világ, az öttusa lett. Utólag belegondolva, nem is lettem volna jó színész, mindig azt játszom, amit érzek. Dühösen dühöt, szomorúan bánatot… és nem tudok jó kedvet alakítani, ha nem vagyok az. (csak ha tényleg)
 

Rohamra

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.