Úszás, futás, kéttusa és öttusa gyerekeknek

Érdeklődést fenntartani, bármit, bárkinek, hosszútávon nem lehet. Vagyis unalomba fullad a kezdetben még olyan jó is. Ezt jól megkaptuk. Mentőötlet? Mondanám, ha valaki tudja, mondja meg, csakhogy nem átruházható. Attól, hogy neki van, (ha egyáltalán) még nem lesz az enyém. Elfogy és kész, mint a jóllakottság, erő, szenvedély, és marad a távolba meredő tekintet. (Mintha legalábbis oda lenne írva.) Valljuk be, nincs más, élni kell az újdonság varázsával, s örülni, míg kitart, aztán lecseréljük azt is. Azért ez így elég gáz. Nem röpködhetünk virágról virágra, mint méhecske. Keresni az újat igenis kell, de az nem feltétlen a régi lecserélését jelenti. Kutatni kell a meglévőben, mert ott van ám az, ha elbújva is. Faltól falig úszni, körözni a pályán, mi tagadás, nem a változatosságáról híres. Mégis! Tudnod kell miért. (Öttusázó akarsz lenni, nem igaz?) És ott van minden pillanatban, mert pont olyan még soha nem volt. Mozdulatban, szavakban, napsütésben, barátban… Bányászlámpákat fel, irány a zeg-zugok! Forró nyomot kell követni, mert ha kihűlt, már nehéz lesz. Ezért a javaslat a következő: Minden este, mielőtt elalszol, keresd a jót a napban (mindig van). Nem lesz örökéletű így sem, de sokáig-sokáig megmarad. Öttusázó leszek én, ez nem vitás… öttusa… tusa… leszek… én… én… hmprrr…