Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Célzott lövések

Mindig irigyeltem a gazdikat, akik családtaggá szerették állataikat. Volt már nekem is halam, s különböző vadaim, de asszem, sosem váltam igazi gazdivá. Talán önző vagyok hozzá (?) Az állatszeretet azért bennem él. Valahol. Futás közben hozzám szaladt egy kutyus, játszani hívott, de néhány tánclépés után tovarobogtam. Még hallottam, ahogy gazdája leszidta szegény párát, ejnye Moha mit csináltál! Aztán úgy hozta a sors meg a szabadidőm, másnap megint összefutottunk és a bácsi integetve köszönt nekem. Másodszor találkoztunk, de már ismerősként üdvözölt. Ilyen is csak falun van. Meghatott, vagy nem is tudom, nagyon jó érzés volt.
…és elragadott az emlékezés: Tesómmal jártuk a Balatont. Nagymenők voltunk, hiszen kilencszáz forint lapult a zsebünkben, amit vagontakarításból szereztünk, és a Skoda 1000 Mb is ott dübörgött alattunk. Köszöngettünk boldog boldogtalannak, szia csókolom és röhögtünk nagyokat az értetlen arcok láttán. Kerestünk valamit, mikor egy kapáló néni mellett elhaladva, szaggatott dudaszó kíséretében integettünk az ablakból, amihez hangos csókolom kiáltás is tartozott - hangsúlyozva ezzel mély tiszteletünket. Szegény Erzsi néni felnézett az ágyásból és meredt utánunk csodálkozva. Ha jól emlékszem, a hatodik üdvözlés után vágta földhöz a kapáját. Heves ökölrázás és válogatott szitkok adtak pontos útbaigazítást, merre találjuk a melegebb éghajlatot. Nem is értem, már köszönni se szabad?
Palacsintáért álltunk sorba. A kakaós kettő, a lekváros kettő ötvenbe került. (sima, nem száz) Előttünk, mögöttünk jókora sor. Így öcsém: ugyan számoljuk már össze még egyszer, nehogy elvétsük a vásárt. Naaszongya, (persze jó hangosan) lesz negyven lekváros, harmincöt kakaós, huszonvalahány túrós. A mögöttünk állót rögtön újra kellett éleszteni, páran a levegőbe suhintva távoztak más ebéd után nézni. Volt, aki odáig merészkedett, hogy egyenesen megkért, mi csak hármat vennénk kérem és ha lehetne… ne vicceljem uram, mi is sorban állunk, vagy mi! Aztán kértünk kettőt. Hegyomlás szerű kőzuhatag szakadt le innen - onnan.
Egy ruszki versenyen vásároltam a gumicsónakot. Ronda volt, mint a bűn, de kicsire sosem adtunk. Alig három óra alatt felfújtuk, persze tüdővel, mert az volt kéznél és rangidős lévén, kineveztem magam kapitánynak. A parancs így szólt: irány a túlpart! Ezerrel eveztünk, méteres hullámokat gyártva magunk körül az amúgy tükör sima tavon. Jó félóra elteltével, mondom, hátrapillantok már, mily messze lehet mögöttünk az elhagyott part. Legalább öt, de lehet, hogy volt az öt és fél is. Méter. Muszáj volt lefokozni magunkat gályarabbá. Innentől felváltva adtunk ütemet az egyszerre evezéshez - eeegy-kettőő - minek eredményeként rögtön behajóztunk egy igazi kikötőbe. Az óriás sétahajó tülkölése jelezte, kész a csatára. A túlerő fokozódott, mikor megjelent felettünk  a
  rendőrségi helikopter, de nem estem pánikba. Evezőmből puskát formáltam és pontos célzott lövésekkel megsoroztam a támadót. A mikrofonból ránk dördülő felszólítás: azonnal hagyják el a kikötőt(!) világossá tette, nem értik a tréfát, de még a fele sem az. Igen ám, csakhogy az igyekezet, megint az egy helyben evezős technikát hozta ki belőlünk, pedig a hajó már fenyegetően közeledett. Na ki volt az öttusás, ha nem én! Bokámra hurkoltam a csónak vezető kötelét és egy gyönyörű indián fejessel  vízbe vetettem magam. Így húztam, tesóm meg tolta a ladikot. Kár, hogy nem mérte senki, biztos egyéni csúcsot úsztam.

Naná, hogy csajoztunk. Bele is akadtunk két NDK-s lányba. Az egyik szép volt, a másik, nem annyira. A nem annyira lánynak még aranyfoga is volt, ami különösen érdekessé tette a mosolyát. Sokat nem segített rajta, de legalább rontott. A tesóm, csüggedten fogadta, hogy neki az aranyfogú jutott, s mikor meghallotta, hogy modern pityiborjú - az öttusáról pampog - a maradék életkedve is elszállt. Ugyanis oroszul adtam a szépet és mi tagadás, szókincsem nem mozgott valami széles skálán. Az öttusáról terelgettem ügyesen a szót, az ugyan ússzunk már egyet, felé. Csillagok, meg Hold is szerepelt az igen megható előadásban, mert miről is beszéljen az ember a balatoni éjszakában, pláne oroszul. Szerencsére csak fél sikert arattam, mert a fürdőruha rajtunk maradt, és mint később kiderült, ez valósággal életet mentett. Mire kiértünk, az összes cuccunk ellopták. Alig négy kilométert gyalogoltunk csak sátras lakhelyünkig, egy szál fürdőgatyában, kíváncsi tekintetek kíséretében. Mit bámultok, nem tudjátok, hogy ez a legújabb disco szerkó?! Ó te csodás balatoni éjszaka!
Mert ez mind, mind Balaton! Te mit fogsz mesélni majd, ha nem gyüssz?

Hadihajó

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.