Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Labirintus

Ami volt az van, ami van az lesz is. Nagyjából. Mennyi por kell ahhoz, hogy mindent, ami valaha fontosnak hatott, a felismerhetetlenségig belepje az észrevétlen szitáló idő? Mert bizony belepi és elfedi magát az embert is, ha tetszik, ha nem. Nekem speciel nem jön be, úgy ahogy van ez az egész. Óvni persze nincs hol és kinek, marad hát a merengés, némi önámítással vegyítve, hogy amíg beszélünk róla, életben marad. Igaz-e a mondás – nem az a boldogság, ha beteljesedtek a vágyak, hanem csupán az, ha már elmúltak belőled. … és a folyton várakozást felváltja, a nem vársz semmit bódult nyugalma. Pedig nem csak aludni jó, de tovább aludni a legjobb. Felébredni és tudni, hogy alszom, félálomban álmodni tovább…

Ami volt az van, ami van az lesz is. Nem a dinoszauruszokra gondolok, hanem emberi érzésekre, amik minden bizonnyal Ádám apánkban is ott voltak, teszik őt hasonlóvá a ma és a holnap emberéhez. Sok más mellett például a ragaszkodás. Ökölbe szorított, tenyérbe zárt féltése a szépnek, amit ajándéknak szánsz, és adod át, mikor eljön az ideje. Tessék.
Szegény eszmét  jól meg futattam, alig kap levegőt, és az izomlázat elkerülendő, most elküldöm levezetni. Maradjunk annyiban, hogy ragaszkodjunk. Az öttusához (is) és óvd tenyeredbe zárva, ne érje őt az észrevétlen szitáló idő.
Nem csak aludni jó, de tovább aludni a legjobb. Felébredni és tudni, hogy alszom, félálomban álmodni tovább.

 

Megállni tilos!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.