Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lázadás

Aszongyák, agyban dőlnek el a dolgok. Akkor tehát, okos kis vezérünk kiadja a parancsot, s úgy lesz. Mi akadályoz meg abban, hogy mégse. Teszem azt, a parancs így szól: Hajtok edzésen, megnyerem a versenyt, stb. Oszt leszek ötvenharmadik. Parancsmegtagadás. Lázadás. Szabotázs, hogy a fene enné meg. Tízszer száz tiszta erőből, újra és újra. Izmaimban gyűlik az erő, de mi a helyzet az agyammal? Izomagyú. Aha. És nő a fejem? Ott valahogy másképp kell gyúrni. Az akaraterőt is lehet edzeni biztos, de hogyan? Talán szavakkal, mint elhiszem, képes vagyok, azért is megcsinálom, akarom, kell nekem, jó lesz… Azzal főzünk, amink van, nézzünk hát szét a spájzban, lehet más is van ott, mint vajas kenyérhez való. Mégsem járja, hogy hegyekben lóg a kolbász, csak nem veszed észre. Zárt ajtó. Titok. De hová jutott volna az emberiség, ha nem fúrná folyton kíváncsiság az oldalát?! Na jó, nem kell mindent kilesni, de magadat megismerni, nincs benne kivetni való. Hosszú meccs. A szerencsések száz év után elmondhatják, a végére jártam, tudom a korlátaimat, és tudom, azon belül meddig érek. Hiba túllőni a célon, de hiba sehova se lőni. A magasugró se úgy kezdett edzeni, hogy két méterre tette fel a lécet. Jaj képzeld! A főiskolai atlétika vizsgán, száznegyven centit kellett átugrani a kettesért. Nekifutás, elrugaszkodás, leverés. Ez volt a sorrend, vagy tízszer egymás után, a tanár épp kezdte berajzolni, ki van rúgva, mikor megszállt valami megmagyarázhatatlan. Egyszerűen tudtam, hogy most! Erő, távolság, magasság, minden összeállt. Úgy éreztem, nem csak a léc fölött repülök át, hanem sokkal magasabbra. Kettes. Gyönyörű, leírhatatlan, a világ legszebb kettese.
Szóval teszegesd a lécet, először alacsonyra, aztán feljebb és feljebb…

 

Feljebb és feljebb

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.