Megáll az időm
mire kimondod már nincs
ajtó e világra a lenyomott kilincs
végtelen idő sorban egymás után
külön-külön múló pillanat csupán
elbújni tőle képtelenség
árnyék se jobban követő
fenséges szomorú jelenség
vonul vonulat
- magában biztosan jól mulat -
én meg a tükörben nézem
ráncos lett arcomat
hé
állj meg egy szóra
de esze ága sincs benne
hogy nagy néha ritkán
legalább belátással lenne
óriási kövér kerek szerkezet
nappalok éjszakák
siető pincérek tálcákon a mával
holnap már maradék
otthagyott morzsákkal
ám létezik varázslat
és megállni kénytelen
mikor kezem a kezére teszem
ehhez mit szólsz percuram
kérlelhetetlen tudományod hová ilyenkor
kérdem én
megállt az idő
ami
ott
akkor
csak az enyém
tik-tak
