Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Repdeső avarok

Rám szálltak. Ugyan ott, ugyan oda. Figyelmeztetni jöttek, idő van haver… na, és neked, hogy telt a nyár? Gazdag termés, napsütötte, pihenés hizlalta, tárt karok repítette meseország, hol a látni és felfedezni való csodái nyílnak. Így jó. Így szép. Némán csomagol. Mosolygós arcok, szomorú szemek. A búcsú már csak ilyen könnyes nevetős szivárvány. Várunk mindig, siess vissza. Viszlát Nyár!
Idő van. Futunk érte, benne, utána, előle. Két kör a Duna-parton. Vállamra szállt a levél, a másodikban, épp azon a helyen egy másik. Csendesen kopogtak, a lihegéstől alig hallottam. Gyertek, kerüljetek beljebb, mi szél hozott? Nahát, hogy így összefutottunk! Egy teát? Avar levelek. Üres, megsárgult lapjai, halkan zizegnek. Eltelő időről, újrakezdésről, meg valami körforgásról, nem is értem. Vállamra szállnak, mint az ég hírnökei, aztán nyomják nekem ezt a nyekergőt. Na, figyelj ide kicsi levél! Mi örülünk, hogy forog, mert nekünk azt jelenti, visszatér. Például az edzés. Látod a mezünket? Kék sárga. Az ég és a Nap színei. Ez akkor is úgy marad, mikor a nyár után az ősz jön! A telő idő pedig arra szolgál, hogy tovább erősítsen. Vágod?

Így esett,
mikor rám esett.
De hála neked,
a lefelé menet
elveszett.
Szedett-vedett
leveleket,
magamhoz többé
nem engedek.

Szél hozott, szél visz el

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.