Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Úszóedzés trombitára

Valamelyik metrómegálló. Szokásos kép. Eggyé olvadt tömeg, hátizsákkal, szatyrokkal ácsorgó, befelé néző arcok. A metrón kívül nem vársz semmit. És akkor megszólalt. Betöltötte az aluljárót, megállt a levegő és mint egy kimerevített filmkocka, félbemaradt a mozdulat. Szájharmonika hangján szólt valami csodálatos dallam. Forrása bizonyosan a szív legmélyében lehetett. Szemem kíváncsian kutatta hol lehet a művész, aki megsirat, pedig legszívesebben magadhoz ölelnéd az egész világot, hirtelen támadt boldogságodban. Egy szakadt öreg hajléktalan volt. Szerettem volna beleordítani a tömegbe: Nincs igazság!
Manó, egy szerszámos ládának tűnő dobozzal kezében állt az ajtóban. Itt a trombitám, mondja. Te nem csak kesztyűbe dudálsz? Gyere barátom, és berángattam az uszodába. Forrt a víz, edzés volt éppen. Na halljuk! Ahogy a szájához emelte, azon kaptam magam, hogy felfelé kell  néznem rá, pedig alattam szaladgál még. Hogy írjam le? Néma csönd lett. És a hang úszott a vízen, a sátor tetején, fülből fülbe, megérintette a víztől csillogó arcokat és belopta magát a szívekbe.
Egy ismeretlen hajléktalan és egy kedves tanítvány. Akkor. Ott. Felemelt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

7100 Szekszárd, Bajcsy Zs. u.3

(Gyurka András, 2011.03.16 23:06)

A Manó az én unokám. Én is büszke vagyok rá!
Nagyszerű srác, sok örömet okoz nekünk.

gyula.t@t-online.hu

(Gyula bá, 2011.03.17 05:34)

Kedves Nagypapa!
Lehet is! Tetszik tudni, nekem fontos, hogy ezek a gyerekek sokszínű emberekké váljanak, akikban él az érzelem és adni tudjanak. Magukból valamit másoknak. Legyen szó tettekről, szavakról, zenéről, mert ezek a pillanatok segítenek örülni. Jó egészséget és sok örömet még az unokában!