Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Utazás a világ körül

Kitekintés. (nézel ki a fejeden)
Végre megvalósult a világkörüli utazásom. Mennyi látnivaló, te jó ég! És csak utazom, utazom. Mert. Minden, ami a világban, az benned is, mondhatni a világ, te vagy. Jó tudni! Ezek szerint nekem is van felhőm, Napom, a végtelen, s a közel, a fent-lent hegyek-völgye, szelek szárnya, az elmúlásból születő új remény ígérete. És tényleg! Ha látni akarom, nem kell mást tennem, mint körbejárom magam, így utazgatva a világ körül. Szédületes! Mint minden utazásnak, ennek is vannak állomásai. Kedves utasaink, értesítjük önöket, hogy a csatlakozás egyszer csak megérkezik, a várakozási idő alatt helyezzék kényelembe magukat, fagyi a büfében kapható. Néha persze lejár a bérlet, és nincs tovább, legalábbis azon a járaton. Ilyenkor elindul az ember szépen visszafelé, keres más utat, helyeket.

Nagyapám talicskát tolva ballagott fel a szőlőbe. Ebédidőben vette észre, hogy kedvenc bugylibicskája otthon maradt, ami pedig a szalonna katonákhoz nélkülözhetetlen célszerszám. Előkapta hát a mobilját és hívta nagyanyám… ja, neki még nem is volt. (vajon mi lett a szalonnával?) És hány lájkot kapna pödört bajusza, a mamám helyes kis fejkendőben, tésztanyújtóra támaszkodva, ahogy csücsörítve szembemosolyog saját képmásával?! Klassz ez a háló nem igaz? Szegények mit sem tudtak róla, hogyan kell ország világ elé tárni létünk eseményeit. Mi bezzeg! Pikáns fotó ugyan nem díszíti, szavazni rá mégse volna haszontalan. A hónap műhelye. Félmilliós nyeremény. Szavazz a KSI-re!
http://www.utanpotlassport.hu/a-honap-utanpotlasnevelo-muhelye/szavazas/
Nem szimpátiaszavazásról van szó. Július hónapban történelmi sikereket ért el szakosztályunk, méltán járna elismerés érte. Ez a hetünk van rá! (Reklám arc kerestetik. Szélesen, csábosan mosolygós, előny… talán akkor sikerül)

Jár a pihenő is. Kiknek volt ereje tenni a mostani és a jövőbeni sikerekért. A darab edzés nem sok, még azon se „sportolóinak” pedig innen a távolból kívánok további szép napokat. Csináltam egy táblát, az van ráírva: Vigyázat! Edzés. Az uszoda előtt lesz felállítva, hogy még időben sikerüljön elmenekülni.
Sokszor nem vesszük észre. Mikor még van. Hát érezd mennyit ér, míg tart, míg él…

Szédületes

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szavazás

(M_Eszter, 2013.08.14 09:34)

Elküldtem a családi levelező listánkra, azon mintegy 150-200 ember van rajta. Remélem szépen szót fogadnak és szavaznak :-)
Emma azt mondja, hiányzik neki az edzés. Úgyhogy most az egyszer van miért várni a szeptembert :-)

Re: szavazás

(Gyula bá, 2013.08.14 10:07)

Szuper! Köszi